A helyi építészet jellemzői:
Mint a világon mindenütt, Magyarországon is 50-100 éve még tájjelegűen építkeztek az emberek. Ez azt jelenti, hogy a környezet adta anyagokat használták, s alakították ki lakó, tároló, állattartó, stb. funkciójú épületeiket, házaikat.
Agyagból és löszből 5-6 különböző építési technológiával (tömés, vert, rakott, mór, patics, vályog,) csodálatos hő-, és pára- paraméterekkel rendelkező épületek építhetők. Az agyagból, illetve löszből épült házakkal kapcsolatban fontos tudni, hogy egyetlen ellenségük a víz, mely idővel teljesen tönkre tudja tenni a falazatot. Olyannyira, hogy még az utólagos kapilláris szigetelés sem ad megoldást a szerkezet statikai gyengülésére. Ha a víz mint problémaforrás már az építés, vagy felújítás során kezelve van, az épület akár több-száz évig is állhat.
Gúzolás:
Falak összepántolása:
A felújításaink során szinte minden agyag alapanyagú háznál szembesültünk a ténnyel, hogy az idő során, mely az építéstől eddig eltelt, a ház fundamentuma már nem tölti be tökéletesen a támasztó-tartó funkcióját. A falak repedeznek, nyílnak, hasadások jelennek meg benne. Történik ez annak ellenére, hogy a falsarkokban általában az építés során helyeztek el erősítésként somfából, gyertyánból, mogyoróból, szederindából (tájegységenként más és más) meghajlított vessző erősítést.
Ezeket a repedéseket meg kell fogni, meg kell akadályozni a további nyílásnövekedést. Ha az adott ház tetőszerkezetét is le kell bontani, akkor a bontást megelőzően a „falakat össze kell pántolni”. Kissé misztikusan hangzik, holott csupán arról van szó, hogy egy utólagos, káva szerkezetű stabilitást adó betonvas erősítést építünk be.
A falakat a belső térben, a mennyezet alatt 20-30 cm-re vízszintesen végig árkoljuk kb. 5x5 cm mélységben. Ezeket az árkokat a falakat átfúrva egészen a külső falsíkig véssük. Az árkokba 14-es, 16-os betonvasat fűzünk, s a külső falsíkon általában kiszuperált ekevassal össze hegesztve, vagy összecsavarozva rögzítjük. A beépítést követő napokban a csavarokat naponta többször meghúzzuk, mindaddig, míg már a falak tovább nem feszíthetőek jobban össze.
Az ekevas nagyon erős és rugalmas acélból készül, mert nagyon nagy igénybevételre van tervezve. Stabilitása a sima zárt szelvényhez képest sokkal erősebb, s ingyen van, mert a mezőgazdaságban az ekéről ledobva gyakorlatilag hulladék.
Egyszerű és mégis fantasztikus. Az 1900-as évek eleji polgári építészetében ezt a stabilitás-növelést, illetve falrögzítést már az építés során a falakba beépítették.
Kapilláris nedvességszigetelés falbontásos technikával:
Gyakorlatilag egyidős a technika a nedvességgel, mint problémával. Csupán a felhasznált anyagok mások és mások. Míg ezzel a technikával 200-300 éve ólom lemezeket-táblákat ültettek be a falba, addig most bitumenes vízszigetelő lemezt, Villast.
A szigetelendő falat a belső padlósík magassága alatt 5-10 cm mélységben kibontjuk kb. egy méter falhosszon, a fal teljes vastagságában. Gyakorlatilag méter hosszú, 20-30 cm magas lyukat nyitunk padló magasságban. Befektetjük a Villas lemezt, majd visszafalazzuk. A téglákat fa ékekkel feszítjük el egymástól. Majd folytatjuk ezt az egész házon körbe. Minden egymás melletti Villas lemezt egymáshoz hegesztünk valamilyen hőképző eszközzel. Így körbeszigetelve a házat garantálható, hogy a falakban már nem fog felkúszni a nedvesség.
Sározás eltávolítása, és a falak faragása ásóval:
Ez kedvenc részem a vályog, tömés, rakott, vagy mór falazási technikával készült épület felújításának. Az ilyen falazástechnikával készült házakon ha még eredeti a „sározás” , s még nincs „bedrótozva” (lásd: szegelés és drótozásos rabicolás)akkor ezt nagyon könnyű eltávolítani, s szinte élmény az irgalmatlan nagy kosz, kellemetlen fojtó por mellett.
Az első ilyen falazástechnikával készült felújításunk első napjaiban feladat megbeszélést tartottam egy öreg, békebeli kőművessel. Átnéztük a régi házikót, átbeszéltük, hogy milyen feladatok várnak, mely munkacsoportra. Megegyeztünk, hogy a régi, sározásos vakolatot közvetlenül az én irányításom alatt álló fiatal csapat fogja eltávolítani. Kilépve a házból még visszakérdezett, hogy tudom-e, hogy hogyan kell ezt csinálni?
-Természetesen.-válaszoltam, s gondoltam, mi ez az értetlen tekintet, vertem már le falról vakolatot. Nem lehettem túl meggyőző, mert rákérdezett:
-Na, és hogyan?
–Kőműveskalapáccsal leverjük.-válaszoltam.
-Gyerek vagy Te még!-kaptam meg első kézből.
-Gyere, tanulj!-s visszalépett a házba.
Felkapta a falnak támasztva ott heverő ásót.
Falfelszínre fektetve, határozott mozdulattal megtolta a falsíkon, s szinte fél négyzetméteres felszínen lerepítette a sározást, mint festőember a tapétát. Még vagy 2-3 mozdulattal szinte fél perc alatt 1-2 négyzetméteren lekopaszította a falat. Óriási porfelhőből kilépve, löszporral belepett arccal s ruhával diadalittasan állt velem szemben, s jelentette, hogy :-Így kell ezt csinálni.
Nem tudom, hogy az Ő sikerélményének hatására-e, vagy függetlenül Tőle, de kedvenc pillanataim egyikévé vált e naptól kezdve a sározás eltávolítás.
Képzelj el, hogy léptünk ki másnap ebből a házból négyen kb egy órás munka után… Az arcokon sárgás porból „rizsporozás”, ami az izzadtságtól helyenként kis sárpatakokká fejlődik fel homlok-halánték régióban… S ez csak a kezdet… Embertelen, de imádható!
Szegeléses és drótozásos rabicolás:
Ha geometriában jó voltál, ne vállalj munkairányítást szegezésnél, max ha igen jók az idegeid. Szintén az öreg rókáktól tanul a kezdő építési vállalkozó ilyen technikákat. S ennek a technikának az átadásánál is a tekintetben ott csillog a sértődött lekicsinylés, hogy –Ez a gyerek még ezt sem tudja! S valóban. El kell fogadnunk, az iparos úgy látja meg a napvilágot (s ez főleg 50. év felett válik az iparos agyban az önhittség alappillérévé), hogy mindent tud, s mindenki, aki minimum ugyanezt a nívót nem üti meg, az alsóbbrendű faj tagja. Egyetlen kibúvó ebből a kategóriából a megrendelő, mert Neki pénze van, s Ő ezzel jogot képezhet az aluliskolázottságra.
S ez így van!-mondaná Domján Laci.
No, szegelés: Ezt a munkaszakaszt meg kell előzze a régi vakolat-sározás eltávolítása, elektromos csövezés kiépítése, vizesblokkokban a falban a csövezés (hideg-melegvíz, szennyvíz) felállások kiépítése, fűtésrendszer radiátor fel állásai kiépítése. Szegezéshez 100-120-as sima szeget használunk az adott fal anyagminőségétől függően. A falakon kívül-belül teljes falfelszínen vízszintesen egymástól kb. 20-25 cm távolságra szegsorokat verünk a falba, kb. a szeg két-harmadáig. Vízszintesen sorok, de függőlegesen eltolva egy fél „szegtávolságnyit”. Tehát ha a sarokból indul egy szegsor, akkor minden második sor 10-12 cm-el beljebb indul az első szeggel. A már kész falfelszín úgy néz ki, mint egy modern képzőművészeti alkotás. Minden irányban 20-25 cm van a szegek közt. Ezt követően 14-16-os, nem horganyzott dróttal vízszintesen s ferde irányban is a szegfejekre tekerve „bedrótozzuk”. Ez az a pont, amikor a geometriában otthon lévő ember nem érti, hogy a saját szegezése miért tud szép egységes 20-25 cm távolságú, egységesen vízszintes sorokból állni,
szabályos háromszögeket képezve; míg a melós által készített falon a sorok, s az eltolás egységessége… A kőműves megnyugtatott, a vakolat alatt nem fog látszani. A fontos, hogy a szeg és a drót egységes hálót képezve tartson, erősítsen. A rabicolás fogalom alatt a neten ezt a technikát sehol sem találtam. Más rabicolási technikák szóba se jöhetnek a falazat rossz tapadása miatt.
Gúzolás:
Az agyag, lösz s egyéb talaj alapú falazatok felszíne nagyon rossz tapadási képességekkel rendelkezik. A végleges vakolást megelőzően cementtejes gúzolással a vakolat alá egy tapadást segítő réteget fröcskölünk fel. A cementtej kifejezésnek nincs köze a tejhez, csupán egy kb. tej sűrűségű cement lé, mely egyszerűen vízzel van hígítva. Modern építőanyag gyártói szakkifejezéssel hívhatjuk tapadó hídnak. A gúzolást megelőzően a már bedrótozott szegezést teljesen beverjük, s így az már nem áll ki a falsíkból.
Vízelnyelős esővíz elvezetés:
Ha valami fantasztikus ötlet, akkor ez az. Egy idős papikával történt beszélgetés továbbgondolásából lett ez a probléma megoldási lehetőség kikristályosítva. Esővíz elvezetésre papika azt ajánlotta, hogy csövezzem bele az ásott kútba. A kút nincs használva, így mindegy. Most visszagondolva, még szerencse, hogy a kút messze volt az adott háztól. Én naiv, még bele is vezettem volna az esővizet a kútba. Persze az is visszatartó volt, hogy mi lesz, ha a leendő tulaj esetleg használni akarja a kutat. Lényeg, hogy papika ötlete nem lett megvalósítva, de nem is lett elvetve. Adott épülettől olyan távolságra, ahol a talajba vezetett esővíz már biztosan nem fog a ház statikájában problémát okozni (kb. 5-7 méter távolság), gödröt ástunk. Kb 50 cm átmérőjű, s 1.5 méter mélyet. A gödörbe raktunk 0.5 méter vastagságban téglatörmeléket, tetőcserép törmeléket, kő hulladékot. Erre állítottunk egy 40 cm átmérőjű, kb 70 cm-es szennyvíz cső darabot, majd körbe a talajt vissza töltöttük. Belevezettük az esővizet, felül lezártuk, ráföldeltünk. S már jöhetett is a zivatar. Arra kell figyelni a víznyelő elhelyezésekor, hogy a ház azon oldalára kerüljön, hogy a talajban a víz a terep lejtéséből adódóan ne a ház felé szivárogjon.
Saválló hullámlemezes szigetelés:
A szakik lemezbesajtolásnak hívják. Cél ennél is a fundamentum elhatárolása a falaktól, hogy a kapilláris víz felszivárgását megakadályozzuk. Szinte az összes falazatba alkalmazható. Anyag előkészítésként az adott falazat vastagságának megfelelő hosszúságú, s kb 30-40 cm széles lemezeket szabnak. A rozsdamentes lemezt hullámossá préselik, kb 2-3 cm-es hullám hosszal. Nagyteljesítményű légkalapáccsal préselik be a falba, ahol 2 egymás mellé kerülő lemezt egymás fölé helyeznek kb. 3-4 cm-es fedéssel. Így az egész házat körbe alászigetelik.
Figyelni kell a sarkokra, ahol plusz lemezzel fedik össze a faltalálkozásokat. Vigyázni kell a már kiépítésre került víz, gáz, villany és szennyvíz szerelvényekre, kábelekre, csövekre.
Perlit könnyűbeton:
A perlit a nikecellhez, vagy régebbi nevén a hungarocellhez (a név a gyártó nevét jelöli általában) hasonló golyócska formájú szigetelő adalék anyag, ömlesztett, zsákos kiszerelésben. Kevés sóderrel, kevés vízzel, sok cementel, szükség esetén kevés homokkal egyneműbbé téve, az előre lefóliázott padlásra 10-13 cm-es rétegvastagságban felterítve járható, könnyű szigetelő betont alkot. Szigetelés technikailag rosszabb mint a nikecell, de a megkötött felszín járható, laminált padlózható, hideg burkolható (mindkettő burkolatot meg kell előzzön egy aljzat kiegyenlítés).
Vasbeton:
A 1900-as évek egyik nagy találmánya a vasbeton, mely sarkaiból forgatta ki az építőipart. Mint minden új dologgal, ezzel a sajátságos anyagkombinációval is épültek irreális túlkapások.
Itt s most egy nagyon értékes tulajdonságát kell kiemelnem. A falak összefogását, összetartását tökéletesen biztosítja.
Kapilláris nedvesség:
A falakban lassan felkúszó nedvesség egyidős az építészettel. A probléma megoldására manapság időről időre jelennek meg egzaktabbnál egzaktabb megoldási kísérletek. De el kell fogadni, hogy a vízszintes, falat fundamentumtól teljesen elhatároló nedvességszigetelés az egyetlen megoldás erre a problémára.
Felújítási munkáink során döbbenetes volt az a kb. 100 évvel ezelőtti technika erre a problémára, ami natúr homokkőlapokból falazott fundamentumból állt habarcs nélkül. Első pillanatban döbbenten néztük a fal alsó régiójából elő kerülő alig nedves homokkő lapokat, amik szimplán egymásra voltak rakosgatva. Kibontva az adott fundamentumot a 2. döbbenet akkor jött, mikor 1-2 perc után ez a kő teljesen száraz volt, holott 100 éve szinte a föld alatt volt. Meglocsoltuk újra a követ, de nem akart nedves lenni. Jól megnézve a követ, láttuk, hogy gyakorlatilag a szerkezete vízhatlan. Nos, a régi ember megfigyelt, s alkalmazott. …ha ez a kő vízhatlan, akkor az építés során nem szabad vízközvetítő közeget, habarcsot beépíteni, s a ház nem lesz nedves. S valóban…
Ólomlemezes zárás:
Ólomlemezes zárást a Román kor építészei találták ki ezelőtt 800-1000 éve.
Drága mulatság volt, s csak a legszükségesebb esetben alkalmazták.
De ez az egyetlen anyag ami tényleg tartósan ellenállt az időnek.
800-1000 év óta még ma is szigetel…
Vajon ki találhatta ki?
Hol, s mikor?
Ahol volt pénz és szakember, ott nem volt kérdés, hogy ez kell.
Nagy kőlapokra olvasztott ólmot öntöttek. Miután megszilárdult és kihűlt pontos méretre szabták. Az épülő katedrális, dóm s egyéb nívós, nem kis falusi templomocska fundamentumára fektették, s felhúzták rá a felépítményt. Ahogy fentebb írtam, az egyetlen megoldás a fundamentum teljes szeparálása a felépítménytől. Ezzel ezt tökéletesen meg tudták oldani. Aki ismeri az ólmot, tudja, hogy maroknyi adagot egy kisebb konzervdobozban gáztűzhelyen 1-2 perc alatt fel lehet olvasztani, bármilyen formába öntve 1-2 perc alatt kihűl.
Ugyanez nagy tételben is érvényes. Ha szabadon szét tud folyni az említett kőlapokon, gyakorlatilag egységes lemezek készülhetnek perceken belül, korlátlan mennyiségben. Ennyit a sötét középkorról… Mi több, benn a falban, oxigénmentes környezetben az oxidációs bomlás még lassabb.
